Wc felújítás

Belátom, ez a cím bizony nem sikerült túl romantikusra. 

A dolog fontosságát azonban nem lehet vitatni, mert a nevezetes helység minden kétséget kizáróan a ház legrémisztőbb pontja volt. Ide az urbánusabb lelkületű hölgyek komoly szükség esetén is csak minden bátorságukat összeszedve mertek belépni.

Mert nem elég, hogy nincs vezetékes víz (ez önmagában is elég rémisztő), de nem volt világítás sem, a  vakolat omladozott, a repedésekben pedig mindenféle szörnyek laktak.  A helyzetet csak  tovább rontották a pelék, akik ki-be mászkáltak, teleszemeteltek mindent, és ha szerencséd volt, még személyesen is találkozhattál velük. Ilyenkor a tető alatt lapítottak, félreérthetetlenül jelezve, hogy nekik pont így jó, ahogy van, és legjobb lenne, ha nem is okvetetlenkednél körülöttük. 

Kezdődik az év

Mostanában  -  hájjal kenegetve blogírói önérzetemet - többen hiányolták  az  újabb blogbejegyzéseket. Igaz, alighanem kissé egysíkúak ezek az írások, mert – ahogy nemrég fogalmazta valaki - „valahogy mindig az a végkicsengés, hogy milyen jó itt kávézni”

Hát ez igaz. A tetőteraszon feltálalt kávénak valóban nincs párja. Nélküle talán fel sem kelne a nap a Borbélyhegy mögül!

Csak hát mostanában nem ezeken van a hangsúly. A hangsúly a feladatok végtelen során van, melyek sokszor nem épp testhezállók. Számtalan tervünknek feladatunknak végére járni pedig (ezt évről évre tisztábban látom) mind kevesebb az idő, fogynak az esélyek - tehát hajrá…! gyerünk, csináljuk, intézzük, még gyorsabban, még intenzívebben…!

…még több munka, még több ügyintézés, még több  pénz...

Vénasszonyok nyara

Eljött az ősz, és csendes, öreges ragyogásával bearanyozta a kertet a Vénasszonyok Nyara.

A nyár tikkasztó szárazsága után fellélegzett  a kert, az erdő. 

Sokak kedvenc időszaka ez - nekünk is talán az év legtermékenyebb napjai következtek.

Jöttünk szinte minden héten, mintha haza járnánk. Érkezésünkre hétről hétre megtelt a tetőterasz élettel, jó volt a megszokott békés rend a dolgos mindennapok apró kellékeivel,  mi pedig töltekeztünk a napfényes csenddel és a semmihez sem fogható nyugalommal, amivel az erdő körülvett.

Nyári kőműveskedés

Június elején végre magunk maradtunk az "elkészült" tetővel.

Ez az "elkészült" jelző szerfelett erős jóindulatról tanúskodik - a remekmű ugyanis mindennek volt mondható, csak szépnek, befejezettnek nem...

A zsalu nélkül készült beton széle izgalmas zegzugokkal tarkított, a szigetelő lemez, mint gyűrött szennyes alsónemű, szemérmetlenül kandikál a perem alól, alatta a terméskőfal pedig (a kőművesek már építéskor sem remekeltek ebben a tudományban) meglehetősen hektikus felületet alkot...

Hatvanadik tavasz

Bizony - nincs mit szépíteni rajta - ez már a hatvanadik.

Az első egynéhányra ugyan nem  emlékszem, és egy darabig még aztán sem maradt  "írásos nyoma", ahogy  a villanegra fölött sárgába borul a som, a kerítés mellett nyílik a hóvirág, és az erdő alján (hová ilyenkor még lejut a tavaszi napfény) a korhadó illatú avar között egy-egy korai dongó járja az itt is, ott is előbújó apró vadvirágokat.

Az utóbbi években azonban mindig megírtam - évről évre belefeledkezve az ébredő erdő mindig megújuló tavaszi ragyogásába.

Nyári vendégjárás

Idén valahogy nehezen indul a verőcei élet.

Egész májusban szakadt az eső, amikor meg végre kisütött a nap, elviselhetetlen (de tényleg!) szúnyoginvázió borított be mindent...

De most mintha elindulna valami - vendégeink egymásnak adják a kert képzeletbeli kilincsét!

Sikerek és kudarcok

A tavaszi nagy kérdést lassan-lassan megválaszolja az Élet. 

Ide költözünk...?

Nem, nem költözünk ide.Nincs mese - ahhoz az itteninél  több hely kellene, belátható időn belül költözhető otthon, a picivel nagyobb komfort. Ez pedig nem megy másképp, arra kell összpontosítani minden erőforrásunkat, hogy ez egyszer megvalósuljon. Ha majd évek múltán lélegzethez jutunk - talán új lendületet vehet a dolog.

És addig...?

Jó volna, ha legalább nem romlana. Ha  mégoly aprókat is - de lépegethetnénk előre. Ha megtalálnánk azokat a lehetőségeket, amik pénz nélkül is szebbé, élhetőbbé teszik.

Kezdenénk az évet...

Múlhatna már a tél.

Lassan március felé kacsintgatunk, készülünk a korai húsvétra, készülnénk nekifogni mindannak, amit erre az évre terveztünk..
... és csak esik, esik szakadatlanul.

Havazik, egész nap.

Új szobával gazdagodtunk

Még épp hogy a falak állnak, épp hogy zárhatók az ajtók-ablakok - mi már birtokba vettük új lakóterünket! 

Olyan a ház most, mint egy vázlatrajz:
Bár rengeteg a feladat az igazi használatbavételhez, de a funkciók már körvonalazódnak, leendő hangulata már itt-ott mutatja magát.  
Van már külön hálószobánk -  hűvös, mint a középkori várak termei. Van külön, tágas nappalink - étkezőasztallal, amit négy oldalról körülülhet a család.


Ha most szállóvendégünk akad, immár külön lakosztályt bocsáthatunk a rendelkezésére :) :) 

Újra zárható!

Oly sok szomorúság után éppen ideje, hogy valami jó hírről is beszámoljunk!

A nemrég még omladozó kőház szétkorhadt nyílászárói helyén immár vadonatúj, gyönyörű borovi fenyő ablakok néznek a kertre, bejáratát pedig sok ponton záró, jól szigetelő, szintén  borovi fenyőből készült ajtó védi, szuper-biztonságos zárral!

Itt a vége...

Végére értünk.
Lassan végére értünk az esztendőnek. Az idén azt hiszem, utoljára jártunk fenn.

Nagy tervekkel, nagy feladatokkal indultunk - ideje, hogy számot vessünk, mi hogy sikerült.

Végére értünk az építkezés első ütemének is.
Áll a szerkezetkész kőház, levonultak az építők!

A cél: a küzdés maga

Október vége felé járunk.
Fagyok még nincsenek, de a hajnalok már csípősen hidegek, hetek óta esős, nyirkos a világ.

De ezen a hétvégén szerencsénk volt. Az ég kitisztult, ezer ágra süt nap. Meleget ugyan nem ad, de színe lesz tőle az erdőnek – a rőt vörös és aranyló sárga tobzódásában mintha nem fázna annyira az ember.

Érték vagy divat?

Néha a facebookon feltűnik egy-egy öreg ház, vastag, repedezett, szúette mestergerendákkal, robosztus kőfalakkal, kicsi ablakaiban muskátlival… Ilyenkor mindenki ilyen helyre áhítozik, így szeretne élni - vége-hossza nincs az epekedő, lelkes hozzászólásoknak.
Napjaink “divat-hulláma” felkapta a régi idők tárgyi emlékeit. Komoly pénzekért cserélnek gazdát régi rádiók, szenes vasalók, petróleum lámpák, öreg parasztbútorok.

Nyár végén

Nyár vége felé ballagunk.
Nincs már szabadságunk, de igazából nincs már dolgunk sem odafenn. Mégis úgy érezzük, jó gazda módjára szemmel kell tartanunk az építkezést.
Meg hát hajt a kíváncsiság is. Felmegyünk hát most is, csak úgy, néhány órára, hogy körülnézzünk.

Kő vagy tégla? - késhegyre menő viták

Öreg ember fogai bizony tönkremennek.

Egy idő után már nem is javíthatók - az elpusztult öreg fogakat bizony kidobják, és helyébe műanyag fogakat ültetnek.
Azzal is lehet rágni - talán még jobban is - nem fáj, nem érzékeny, nem megy tönkre, ellenálló, korszerű... de hát, ugye, mégsem az igazi...

A verőcei ház most ilyen műfogsort kap.

Luca széke

No igen... mert azért az is készülget!
Lassan, lassan, nem mondom... de mégis csak mindig halad egy kicsit.

Akkor pedig talán a mi házunk is állni fog egyszer!

Szabadságunk második hetében ismét felnéztünk, történt-e már ott valami változás.

Megkezdődött?

Két hét munka után, 3-án hagytuk el a terepet. Amennyire tőlünk telt, és amennyire a szükséges instrukciókal el voltunk látva, mindent flottul előkészítve.


Ma 17-e van - Két száraz, kánikulás hét telt el azóta.

Ideális idő az induláshoz.

Szünet után...

Tényleg csak egy lélegzetvételnyi volt... - kedden már újra itt voltunk.
Úgy döntöttünk, még egy hetet rászánunk a bontás utáni munkákra.

Most már többnyire kettesben voltunk.
Párom nap mint nap innen ment dolgozni, délután ide jött vissza, este itt húzódtunk a magasban magában álló titkos oduba :)

És hordtuk, hordtuk...

Nyári napforduló

Június vége... a leghosszabb, legforróbb napok az esztendőben.
Nagyapa születésnapjának, a nagy családi összejöveteleknek időszaka.

Idén sem maradt el - de a fakanál és bogrács helyett ezúttal a csákány, lapát,  talicska léptek elő főszereplővé.
Kárpótlásul viszont egy hétig tartott :) :)

Most van egy lélegzetvételnyi szünetünk - egy rövid képes beszámolóra talán éppen elég - aztán megyek, folytatom még egy kicsit :)

Vár állott, most kőhalom . . .

Nézem a födém nélkül maradt, csupasz kőfalakat...

Szép! Még így, romjaiban is.

Erdők, hegyek mélyén megbúvó középkori várak romos ormai jutnak róla eszembe.

Robosztus, fél méteres, gyönyörűen rakott terméskőfalak...