Lassan, lassan, nem mondom... de mégis csak mindig halad egy kicsit.
Akkor pedig talán a mi házunk is állni fog egyszer!
Szabadságunk második hetében ismét felnéztünk, történt-e már ott valami változás.
Nos - ezúttal nem csalódtunk: Látványosan más lett a helyzet. Belül a legalsó (szerelő) betonréteg már száraz, járni lehet rajta. Járnak is - hárman is szorgoskodnak a sebtében összerót állványon, hogy az új fal belső, tégla rétegének utolsó sorait felrakják. Mi tagadás - annyi pusztulás után igen jól esett a szememnek a korrektül szigetelt, szép egyenes új fal látványa. (kívül természetesen terméskőfal lesz!) Jól látható már az is, hogyan fog az új szakasz illeszkedni a régiekhez. Készítettem is néhány fotót, leginkább dokumentációs céllal: ha egyszer valaki kíváncsi lesz, láthassa, hogyan épült fel a szerkezet.
Örömünk azért visszafogott maradt - majd' egy heti ottlétünk alatt nem sokat zavarták magányunkat az építők. Még egyszer jártak kint néhány órára (ekkor került fel a fémháló a téglafalra - elvileg ez segíti összefogni a két szerkezetet: a téglát és a terméskövet)
Egyébként egész héten magunk voltunk.
Hajnalban, délelőtt munka, délután, este nyaralás, Dunapart, cukrászda, erdei pihenő.. :)
Végre sikerült megszabadítanunk a gesztenyefás teraszt a törmelékektől
Ó, hogy belefáradtam már... ! Egyre reménytelenebbnek tűnt, hogy valaha is végére érünk.Már nem is volt hozzá kedvem... .Végül Györgyi felhívta Zolit, aki bevállalt még egy kis segítséget - még egy utolsó, nagy, közös nekilendülés... és üres, tiszta lett a terasz!
Összesen 20 m3-t talicskáztunk le az alsó kapuhoz!
Az egész napos munka után aztán jól esett leroskadni, vacsorához ülni a ház mögött, ahol nincs malter, cementpor és törmelék... ahol most is csak az erdő csendjét, illatát érezni. No meg azt a néhány szúnyogot, akik mindenáron velünk akartak vacsorázni...
Kilenc felé csak bezuhantunk az ágyba.
Az elcsendesedő házban ilyenkor ébredeznek kis lakótársaink - a tetőtérben lakó pelék.
Ezek az apró kis állatok a mókus közeli rokonai - de bundájuk szürke, fülük kicsi kerek, és rendkívül kíváncsi természetűek... hosszú percekig képesek leskelődni, mi a csudát csinálunk idelenn.
Szürkületkor útnak indulnak, hogy a a környező ágakon szaladgálva össszeszedjék vacsorájukat.
Régebben a tetőteraszon ülve hosszan hallgattuk, ahogy az erdő fekete lombkronájában itt is, ott is felhangzott vinnyogó hangjuk.
De most nincs tetőterasz... mi pedig bent, kis odunkban készülünk alváshoz.
Éjszakára aztán hazatér a pelecsalád is Mi tagadás... elég zajos, veszekedős társaság, sok lehet odafenn a konfliktus... de ez a legjobb háznál is előfordul ..:)
Sokáig hallgatjuk az egymást kergető apró lábakat, a veszekedő vinnyogást.
De néhány köbméter beton után ez már nem is zavar... :)
Szombatra már sem erőnk, sem sürgős feladatunk nem maradt.
Meglátogatott bennünket Ricsi is, úgyhogy némi kis munka után nyaralósabbra fogtuk a dolgot.
Egy séta a Duna árterében, egy jó ebéd a magyarkúti Irma forrásnál... és tulajdonképp vége is a nagy szabadságnak. Vasárnap már csak teszünk-veszünk, összepakolunk, indulunk haza, indulunk Pestre, Debrecenbe, hogy hétfőn egy másfajta munkába kezdhessünk...
Nem tudom, mikor lesz kertünk ismét vendégeket váró, üdítő - talán még jövő nyáron is viselni fogja az építkezés nyomait.
De ez már a szépülés útja.
A felső terasz tiszta, a sziklakert szépül, az öreg rózsabokor új, fiatal hajtásokat hozott, és mi tele vagyunk tervekkel.
Csak kapjuk egyszer vissza a kertünket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése