2016/08/22

Nyár végén

Nyár vége felé ballagunk.
Nincs már szabadságunk, de igazából nincs már dolgunk sem odafenn. Mégis úgy érezzük, jó gazda módjára szemmel kell tartanunk az építkezést.
Meg hát hajt a kíváncsiság is. Felmegyünk hát most is, csak úgy, néhány órára, hogy körülnézzünk.






Csendes nyári hétvége van, ott is.
A kánikulás csendben tartja még magát a nyár - de színei mintha megfakultak, ereje mintha megfogyatkozott volna. Ágai alatt ezer vércseppként érleli apró gyümölcseit a som, és amikor nem figyelsz, a fákról egy-egy levél észrevétlenül lekering a földre.



Magára hagyva áll a félkész ház is. 
Mint levetkőztetett beteg várja, hogy vele foglalkozzanak.Várják az árván maradt szerszámok, az odakészített anyagok, ablakban a félig üres ásványvíz, megkezdett doboz cigi... várják a hétfő reggelt.


Sokat haladt az építkezés az elmúlt héten. A kőburkolat itt-ott már csaknem fej fölé ér.


A néhai konyha bejárati ajtajában is épül már a kőfal, hogy ablak legyen az egykori bejárati ajtóból. És ez végre IGAZI KŐFAL - teljes vastagságában terméskő!
 



A födém építéshez is megkezdték az előkészületeket - leendő hálószobánk belseje most egy oszlopcsarnok :)





Meg kell hagyni, szépen dolgoznak.
megnyugszom kicsit.. .
Szép lesz! 



Nem sok időnk van - igyekszünk kihasználni.

Felmérem a építési víz készletét (már csak félig van a nagy tartály!), szemlét tartunk a házban is. Itt ér némi kellemetlen meglepetés - a wc-t eldugították a munkások: ezt alighanem elsőként kell majd rendbe szednünk, ha élhető házat szeretnénk őszre...
De most ezzel egyenlőre nem lehet foglalkozni - igyekszem nem is gondolni a csúnya munkára.
A gesztenyefa alatt felások egy sávot. Valaha itt tulipánok nőttek, ha jól emlékszem - most a hagymáit keressük, hogy megmenthessük őket. Betonkemény a törmelék alól felszabadult föld, biztos, hogy elpusztulnának!
Míg én a csákánnyal küszködöm, Györgyi szüretel. Érik a szeder és érik a som is - ezekből mennyei lekvár készíthető, muszáj bevinnünk belőle, hogy kipróbáljuk!

Indulás előtt még készítünk néhány fotót a ház állapotáról - be kell számolni otthon, no meg itt, a blogon, hogyan is állunk.. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése