Eljött az ősz, és csendes, öreges ragyogásával bearanyozta a kertet a Vénasszonyok Nyara.
A nyár tikkasztó szárazsága után fellélegzett a kert, az erdő.
Sokak kedvenc időszaka ez - nekünk is talán az év legtermékenyebb napjai következtek.
Jöttünk szinte minden héten, mintha haza járnánk. Érkezésünkre hétről hétre megtelt a tetőterasz élettel, jó volt a megszokott békés rend a dolgos mindennapok apró kellékeivel, mi pedig töltekeztünk a napfényes csenddel és a semmihez sem fogható nyugalommal, amivel az erdő körülvett.
Tudtuk már, mit és hogyan akarunk csinálni.
Hétről hétre apránként haladt a munka, körbeért a tető körüli szegély, a terasz felülete pedig vízzáró réteget kapott. Jöhet a téli fagy!
És a kert! Most már jutott idő, figyelem erre is. Régi-régi vágyam teljesült: az út mellé két kis nyírfácskát ültettünk. De került ide arizónai ciprus, a kerítés mellett madárbirs és tűztövis bokrocskák nevelkednek, a Villanegra elött pedig a sárga krizantén szinte világít. Az öreg, kiszáradt diófa mellé kis diócsemetét hoztunk, hátha megered... Egy ház előtt mégiscsak diófának kell árnyékot adnia!
A kisvasút mellett szinte végig ér már a támfal - egyenes, sima felülete hosszú hetek aprólékos munkája.
Műbe vettük hét éve felújított öreg kerti padunkat is -, rendbe szedtük, újra festettük. Az elmúlt évek bizony alaposan megviselték... De ráfért egy kis kiigazítás büszkeségemre, a borovi fenyő-ajtóra, ablakokra is.
A munkálatok Alex kutya szigorú felügyelete alatt folynak. Elengedhetetlen kelléke ennek egy-egy szép egészséges bot, amin acsarkodva lehet veszekedni, törve-zúzva rohanni utána, hogy végül apró szilánkokra lehessen rágni,
Arany-ragyogása megszürkült, a fák szennyes leveleiről csöpög a víz, s szürke köd-takarója alatt aludni készül az erdő.
Nagy a csend ilyenkor már errefelé.
Nincs még igazán hideg - de délután már befűtünk, mert jól esik a kályha duruzsoló melege.
Reggelenként lassan ébredek, s a kihült kályha mellett csak két takaró alatt tartom az életet elviselhetőnek. Alex kutya is mérsékelt lelkesedéssel jelzi, hogy talán mégis csak ki kellene kukkantani a csöpögő szürkeségbe,
Nap közben még teszünk-veszünk kicsit a kertben, de a lelkesedés már nem a nyári...
Azt hiszem, véget értek erre az évre a verőcei lehetőségeink.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése