2021/10/07
Kis konyha az erdőn
2021/06/26
Unoka-találkozó
A nyári napforduló már az én gyerekkoromban is a nagy verőcei találkozások ideje volt, Nagyapa valamikor ilyen tájt ünnepelte születésnapját. Ennek okán már korán reggel megkezdődtek az előkészületek, kikerültek az asztalok, csattogott a fejsze, és tíz óra felé már ropogott a tűz a bogrács alatt. Nagyapa - fakanállal a kezében - a diófa árnyékában felügyelte a folyamatokat, és fogadta az időközben érkező vendégeket (gyerekeket, unokákat, azaz minket) akik épp csak egy koccintás erejéig tudták elvonni a felelősségteljes feladattól.
Mert hogy időközben én lettem nagyapa...
2021/04/26
Apu
Életem során sok nagyszerű zenésztől tanulhattam - Kossuth-díjas karnagytól, tudós orgonistától, elhivatott, egyházzenészektől - gyermekkori jó barátomról nem is beszélve, aki azóta a régi zene nemzetközileg elismert, avatott szakértője.
Mégis, akitől a legtöbbet, a jó zene igazi mibenlétét megtanulhattam, nem volt zenész.
De még csak kottaolvasó ember sem.
Apu.
2021/03/20
Újra tavasz
Ehhez mérten Györgyi úgy nyilatkozott, hogy nem bánja, ha előre megyek - ő talán inkább itthon megvárja, míg kinyitom, kitakarítom a hónapok óta bezárt házat, és alaposan befűtök.
2020/10/31
Öreg ingaóra
Az öreg óra nehezen indult.
Hosszú idő után végre utánam költözött Pestre, és most felkerült a nappalink falára.
Kopott ingája fáradtan billent egyet-kettőt, aztán megállt. Régi szerkezet már nagyon - nem szereti az utazást, a változást, kicsit biztatni kell... Néhány próbálkozás után aztán megbékélt új helyével, hangja lassan otthonos lett a szobában, és azóta nem állt meg.
Nem szűnő ketyegése mintha maga volna az Idő, és az Út, mely összeköt távoli elődökkel,akikre én már semmiképpen nem emlékezhetek, de akik most itt vannak velem mégis.
Gyerekkoromban nagymamáék szobájához tartozott ez az óra, története azonban sokkal régebben kezdődött.
2020/10/25
Október végén
2020/08/13
A Dunkanyar kapujában
Karnyújtásnyira tőlünk ezer arca, szépsége - Visegrád, Zebegény, Nagymaros, Királyrét, a hegyei között Nógrád, Drégely vára, a Rám-szakadék, erdeiben kisvasutak és vadregényes kis vendéglők, a nagy folyón a hajóutak és strandok, lángossal, sült hekkel és fagyival, sörrel... Vége-hossza nincs a sornak!
És mi mégis alig mozdulunk ki a kerítésen kívülre!
Na de idén... !
Nem, ezúttal nem a a sok-sok munkáról, kis birtokunk szépüléséről fogok írni.
Idén - nyaraltunk!
2020/05/20
Rózsák és levendulák
Ez a gondolat aztán be is fészkelte magát a fejembe. Provance-i tájak jelentek meg előttem - öreg kőfalak, a kertben dús levendulát lengető a forró széllel...
2020/04/04
Járvány idején
Évről évre ugyanazt a képet.
2019/11/04
November
Szeretem a ködöt, mert csend van benne, mint egy idegen országban, melynek lakója a magány, királya pedig az álom.Szeretem a ködöt, mert túl rajta zsongó jólét, meleg kályha, ölelésre tárt karok és mesék vannak, melyek talán valóra válnak.
Szeretem a ködöt, mert eltakarja a múltat, a jövőt, és a jelen is olyan homályos benne, hogy talán nem is igaz.
Olyan kevesen szeretik a ködöt, és olyan kevesen találkozunk benne, de akik találkozunk, nemcsak a ködöt, de egymást is szeretjük”
2019/09/12
Vége van a nyárnak...
Az eső elállt, a nap elő-előbújik a hegyek fölött kóborló nehéz, szürke felhők közül. A fák csendesen szárongatják magukat a kora őszi napsütésben, leveleiken ezer gyöngyszemként csillog víz, ami minden apró érintésre hideg permetként zúdul a nyakunkba.
Amíg mi oda voltunk a nagyvárosban, szép csendben itt hagyott bennünket a Nyár.
2019/08/28
Az égből pottyant
Van egy nagyobb rés a faberakásos mennyezeten ahol néha kukucskálni szoktak. Néznek minket, mi meg őket.
Soha nem jönnek le ide a szobába.
Ma viszont olyan kergetőzés volt odafenn, hogy az egyik figyelmetlen kis pele a lyukon keresztül a szoba közepére pottyant. A másik meg - gondolom rémülten, ahogy mi is - nézte, hogy mi történt. Égből pottyant barátunknak nem történt baja , felszaladt a karnisra. Most ott lapít, nem tudja , hogyan tovább...
Az az igazság , hogy mi sem.
2019/08/14
Az öreg diófa
Az öreg diófa - amióta csak az eszemet tudom - a házhoz tartozott.
Tövében páfrányok nőttek, és a ház előtti tér a legnagyobb kánikulában is elviselhető maradt az árnyékában.
Ha megérkeztünk, ide került ki először az asztal néhány székkel.
Ha vendég jött, (ez mindig ünnep az erdő békés magányában) nagyapa abbahagyta a munkát, feljött a kertből, az asztalra abrosz került, gőzölgő kávé, poharak és bor, sőt, többnyire némi sütemény is. Ilyenkor én is oda telepedtem, nem csak az esetleges finomságok kedvéért (bár ez sem volt elhanyagolható szempont) de az öregek csendes beszélgetésében békesség, és felnőttes titkok lappangtak, amik, úgy éreztem, része az életemnek...
De itt ültünk le a hétköznapok csendjében is, ha nagymama elkészült az ebéddel, vagy ha eljött a délutáni kávé ideje.
2019/07/15
Nyári vendégjárás
Egész májusban szakadt az eső, amikor meg végre kisütött a nap, elviselhetetlen (de tényleg!) szúnyoginvázió borított be mindent...
De most mintha elindulna valami - vendégeink egymásnak adják a kert képzeletbeli kilincsét!
2019/03/18
Tavasz
Igen, azt hiszem, most már tényleg megérkezett a Tavasz.
Már nagyon vártuk!
Mikor két hete itt jártam, még alig volt jele.... Hidegen és szürkén aludt az erdő - csak a tavalyi avarból kikandikáló hóvirágok jelezték, hogy hamarosan ébredezni fog.
2019/01/25
Búcsú Zolitól
"Most látom őt, amint ledobta terhét és nagyvonalúan elengedte a kezünket. Már régen meg akarta tenni. Ez a tömjénfüstbe burkolózó makrancos fiú, akit úttörőnek sem avattak fel és az osztálytablókon a többiektől távolabb, a kép szélére toltak, most ott áll szokatlan fehér ruhában a fehér kővel a kezében, mosolyog és szeretettel gondol ránk. Látom, hogy szárnyai nőnek és átalakul, mint Kukorica Jancsi a Tündér-kertben.
És most végre, végül itt hagy bennünket viszontlátásig. "
Reményi Imre emlékezik rá...
2018/11/05
Halottak napja
Az emberek útnak indulnak szülővársuk felé, a temetők bejáránál óriási a sürgés-forgás, autók és emberek egymás hegyén hátán, az aranyló avarban felállított gesztenyesütők mellett fekete kalapos, fekete kabátos vidám fickók kínálják illatos portékájukat. A virágárusok már napokkal ezelőtt átírták az ár-tábláikat - hiszen ha most nem, akkor mikor... ?
2018/10/08
Dani fája
A kis platán-csemete jóleső otthonossággal nyújtóztatja ágait az aranyló napsütésben.
Most már üres a kert - legfeljebb egy-egy cinege térül-fordul körülötte kíváncsian:
- Hát te...? Eddig nem láttalak...
Aztán reppen is tovább, mert a kis fa ágai megközelíthetetlenek - karókra feszített drótháló védi őket a tél éhes vadjaitól.
Az emberek már elmentek.
Napokig itt jöttek-mentek körülötte, de az ültetés csak váratott magára. Végül mégiscsak megszabadult a gyökereit szorító műanyagtól, pár esetlen szó esik, aztán hullik a friss, puha föld, és - végre! -egy kanna víz...
Kis fácskánk haza érkezett.
2018/08/31
Sikerek és kudarcok
És addig...?
Jó volna, ha legalább nem romlana. Ha mégoly aprókat is - de lépegethetnénk előre. Ha megtalálnánk azokat a lehetőségeket, amik pénz nélkül is szebbé, élhetőbbé teszik.
2018/06/16
Ribizli érés idején
Pedig sok minden nyugtalanít! Hírlik, hogy egy disznó három kismalacával vendégeskedik a verőcei kertekben. Már tavasszal láttuk - a veteményesünk is kívánatos csemegékkel csábítja őket...
Eszembe jut három kis ribizlibokrunk is. Ha minden igaz, mostanra már beérett - talán nem kellene az utolsó szemig a madaraknak hagyni.
És hát a kert.. tudom, ilyenkor hetek alatt elborítja az erdő. Mi lesz vele, ha nem járunk arra?