Nyár végén

Nyár vége felé ballagunk.
Nincs már szabadságunk, de igazából nincs már dolgunk sem odafenn. Mégis úgy érezzük, jó gazda módjára szemmel kell tartanunk az építkezést.
Meg hát hajt a kíváncsiság is. Felmegyünk hát most is, csak úgy, néhány órára, hogy körülnézzünk.

Kő vagy tégla? - késhegyre menő viták

Öreg ember fogai bizony tönkremennek.

Egy idő után már nem is javíthatók - az elpusztult öreg fogakat bizony kidobják, és helyébe műanyag fogakat ültetnek.
Azzal is lehet rágni - talán még jobban is - nem fáj, nem érzékeny, nem megy tönkre, ellenálló, korszerű... de hát, ugye, mégsem az igazi...

A verőcei ház most ilyen műfogsort kap.

Luca széke

No igen... mert azért az is készülget!
Lassan, lassan, nem mondom... de mégis csak mindig halad egy kicsit.

Akkor pedig talán a mi házunk is állni fog egyszer!

Szabadságunk második hetében ismét felnéztünk, történt-e már ott valami változás.

Megkezdődött?

Két hét munka után, 3-án hagytuk el a terepet. Amennyire tőlünk telt, és amennyire a szükséges instrukciókal el voltunk látva, mindent flottul előkészítve.


Ma 17-e van - Két száraz, kánikulás hét telt el azóta.

Ideális idő az induláshoz.

Szünet után...

Tényleg csak egy lélegzetvételnyi volt... - kedden már újra itt voltunk.
Úgy döntöttünk, még egy hetet rászánunk a bontás utáni munkákra.

Most már többnyire kettesben voltunk.
Párom nap mint nap innen ment dolgozni, délután ide jött vissza, este itt húzódtunk a magasban magában álló titkos oduba :)

És hordtuk, hordtuk...

Nyári napforduló

Június vége... a leghosszabb, legforróbb napok az esztendőben.
Nagyapa születésnapjának, a nagy családi összejöveteleknek időszaka.

Idén sem maradt el - de a fakanál és bogrács helyett ezúttal a csákány, lapát,  talicska léptek elő főszereplővé.
Kárpótlásul viszont egy hétig tartott :) :)

Most van egy lélegzetvételnyi szünetünk - egy rövid képes beszámolóra talán éppen elég - aztán megyek, folytatom még egy kicsit :)

Vár állott, most kőhalom . . .

Nézem a födém nélkül maradt, csupasz kőfalakat...

Szép! Még így, romjaiban is.

Erdők, hegyek mélyén megbúvó középkori várak romos ormai jutnak róla eszembe.

Robosztus, fél méteres, gyönyörűen rakott terméskőfalak...

Ütött az óra . . .

Az omladozó kőház utolsó napjait éli.
Ma aláírtam a bontási munkálatokra vonatkozó szerződést.


A munkák elvégzésében egy dunakeszi kűmüves, Bodor Tibor lesz segítségünkre.
Három héten belül megkezdődik a bontás, és kb egy hétig fog tartani.

Az első akadályt sikeresen vettük

Én úgy gondolom, a verőcei birtok, a romos, öreg ház magában hordozza a lehetőséget, hogy a Dunakanyar - Börzsöny egyik egyedi, különlegesen szép ékszere legyen. 

Ezt a potenciált mindenképpen meg kell őriznünk, sőt, ha lehet, ebben az irányban kell elindulnunk.
Azt gondolom, ez nem egszerűen lehetőség - ez majdnem kötelessége annak, aki évszázados örökség felett sáfárkodhat.

Nehezen indul a ház-projekt

Április közepén járunk.
Tavaly úgy képzeltük, ilyenkorra a legrosszab esetben is az új terméskőfalak építése zajlik.

Hol is járunk?

Először is: van építészünk.
Segítségével kialakult egy hosszútávú koncepciónk.
Látjuk már a technológiai lépéseket, amiket végig kell csinálnunk - az életmentő állagmegóvástól egészen a kész házig.
Tervezőnk ígérete és reményeink szerint április végéig konkrét kivitelezési tervek lesznek a kezünkben.

Odafenn pedig az összeomlani készülő ház mellett már bevetésre vár egy 1000 l-es vizestartály,
Ígéretet kaptunk arra is,  hogy amint szükség lesz rá, megtelik vízzel.

Újra tavasz . . . .

... és mi újra fenn, Verőcén.

Az autó már magától tudja az utat, és mi otthonosan szállunk ki az erdő alatt.

Voltunk már itt nehezebb időkben is!

Most száraz az erdő, és szikrázóan süt a nap.

Az aranyeső még nem nyílt ki egészen, a kerítés mellett még itt is, ott is hóvirág látszik, de a som ezer apró virágjától aranylik már a bozót.

Egy éves a blog

Eddig többnyire akkor került ide valami újdonság, ha kint jártunk.
Ha feltöltekeztünk a hegyek tiszta levegőjével, Verőce csendjével, ha jutottunk valamire, és új tervekkel és feladatokkal volt tele a fejünk.

Most hetek óta esik... Ki sem moccanunk a városból, csak a négy fal közül emlékszünk vissza sóvárogva az elmúlt hónapok eseményeire.

Az elmúlt EGY ÉV eseményeire.

Mert a napokban EGY ÉVES lett a verőce50 blog!
Igaz, a neve már idejétmúlt, idén már Verőce51-nek kellene nevezni - de azt hiszem, nem fogom átkeresztelni, annyira rááll már a fülünk, a szánk. :)

Téli hétvége

Szeretem a tüzet.
Szeretem a hosszú téli estéken ropogó tűz hangját, a falakon villódzó vörös fényeket, a kályha arcot pirongató, sugárzó melegét.

Este van.
Nincs még késő (talán hat óra lehet) de kint órák óta sötét az erdő, és farkasordító a hideg.
Nemrég hoztam be újabb adag fát, raktam a tűzre és most jólesik leülni, csak nézni a kályha vörösen izzó ablak-szemét.

Őszi vendégvárás

Ilyenkor, október végén már a nap is mintha nehezebben kelne fel párás, ködös ágyából. - még tíz óra felé is hideg, nyirkos derengés az egész  világ. Az ember el sem hiszi,, hogy dél felé  napfényben fogja melengetni magát az aranyló erdő.

Pedig ebben reménykedtünk!
Jó időt ígértek, és mi megint vendégek egész seregére számítottunk.

Októberi hosszú hétvége

... és akkor most jöjjön a blog új funkciójának első igazi megnyilatkozása! :):)

Az októberi hosszú hétvégét mindenki nagy tervekkel várja - mi is...:)
Természetesen fent leszünk Verőcén -  ezúttal mindenféle határidős szorítások nélkül, csak önmagáért, önmagunkért.
Ez persze nem jelenti azt, hogy nem szeretnénk semmit csinálni - reményeim szerint két napi munka elég lesz ahhoz, hogy a Villanegrából ismét használható műhely váljon.

Igen, két napi - sajnos csak a péntek-szombat (október 23-24) a mienk, vasárnap már Buda várában van a helyem.
De ezen a két napon szívesen látjuk a hozzánk betévedt vándort!

(hozzá kell tenni - október 23 még nagyon messze van. Most így tervezzük, de addig még jó sok víz lefolyik a Dunán... előtte nem árt egy telefon....)

Emlékezzetek!

Ma két éve még velünk volt...
Nagyapa után talán ő tett legtöbbet Verőcéért.

Ne Abonyban... Cegléden... vagy a temetőben keressétek...
... abban keressétek, ami valóban Ő volt!
Ott megtaláljátok... és megértitek: valóban velünk maradt.


Ezen az oldalon -> Őrá emlékezem.

Géza bácsi prédikációja

Géza bácsi elküldte nekünk a Verőcén elmondott igehirdetésének vázlatát.
Nagymamára emlékező gondolatait talán többen szívesen újra olvassuk.
Úgy gondoltam, ez megérdemel egy önálló oldalt   "100 éve született Nagymama"  cím alatt olvashatjátok -   ne kerüljön a lista végére később sem! 


Lencsevégre kapta az alkalom háziasszonyát és naplopó fotósát is :) - ez a kép az "Évforduló" oldalon kapott helyet.

Családi találkozó után

Elmentek az utolsó vendégek is - és mi magunkra maradtunk.
Csend van.
A kerítés mellett  egy feketerigó bátortalankodik: "Most már ugye szabad.. .?" - és meg-meg zörren az avar, ahogy keresgél.

A szemközti hegy mögött épp most készül elbújni a nap.
Fényében vörösen lángol még a faház homlokzata, de a kert már magára maradt, a Delelő környékén az Sötétség bóklászik a fák alatt, a lombok között pedig most indulnak útjukra kis lakótársaink, az álmennyezetben tanyázó  pelék.Nem látjuk őket - csak a lomb mozdul néha, ahogy végigfutnak az ágakon.

Ülünk a tetőteraszon, alig esik egy-egy szó - de  fejünkben az elmúlt nap mozgalmas történései kavarognak,
kellő összevisszaságban.

Néhány kép az elmúlt 50 év messzeségéből

Végre... ! :)

Végre elérkezett az idő, hogy az igazán fontos feladatokkal foglalkozhatunk. Végre valóban arra koncentrálhatjuk picike kis anyagi erőnket, amire a legnagyobb szükség van.

Azt hiszem, valami merőben új  történet kezdődik most. Már nem csak az embermagasra felnőtt csalánt vágjuk le havonta egyszer, már nem csak a még lakható egyetlen helységet söpörjük ki néha. Végre tényleg a házzal, a kőház megmentésével foglalkozhatunk.
Rászántuk magunkat - építészeket hívtunk, nézzék meg, segítsenek az azonnali életmentő beavatkozásban, segítsenek a távlati elképzeléseink kialakításában.