Őszi vendégvárás

Ilyenkor, október végén már a nap is mintha nehezebben kelne fel párás, ködös ágyából. - még tíz óra felé is hideg, nyirkos derengés az egész  világ. Az ember el sem hiszi,, hogy dél felé  napfényben fogja melengetni magát az aranyló erdő.

Pedig ebben reménykedtünk!
Jó időt ígértek, és mi megint vendégek egész seregére számítottunk.


Most is nagyon készültünk rá. - fontos dolgok történtek most is!

Vártuk Ágit, aki Isten tudja, mikor járt itt utoljára, és aki most már Ádámmal együtt érkezett.

Vártuk Csabát, az építészt, aki feleségével együtt jött, hogy még több szem még többet lásson :)
(ez ügyben érdemes benézni az "Épület rehabilitációja" oldalra!)

Vártuk Ricsit is, aki ritka vendég errefelé - mindig külön öröm, ha  el tudjuk csábítani egy ilyen útra.

 ...és vártuk Zsófit, aki mamástul, sőt, nagymamástul  érkezett Timi meglátogatására :) Ők is ritka vendégek mostanában, pedig Ági de sokat megfordult itt! Nászasszonyom pedig most járt itt először.

Tényleg szép nagy társaságunk volt  a  hosszú hétvégén!

Én már csütörtök este felmentem - szerettem volna, ha másnap ott ébredünk - de ez nem bizonyult bölcs döntésnek...
Györgyi eleve nem vállalkozott rá, hogy a hosszú hétvégét munka után rögtön ott kezdje.
Én pedig - mit szépítsem - megfutamodtam..
Este volt már, sötét, hideg és nyirkos minden, mire odaértem. Lepakolni, átöltözni, fát vágni, tüzet rakni, takarítani... mindezt sötétben... Na nem... !
Kipakoltam az autóból, és hazamentem én is.

Reggel aztán más színben láttuk a világot. Sikerült időben kiérnünk, megelőzni mindenkit. Két óra alatt meleg és tiszta lett a ház, a tetőteraszon hívogatóan terített asztalok várták a vendégeket és a napsütést.

Dél felé megérkeztek Ágiék.
Nagy esemény volt ez  - Ági évek óta nem járt erre. Le kellett menjek eléjük az állomásra, hogy feltaláljanak.
Ádám most járt itt először, és az ilyesmi mindig jár némi  izgalommal...  A vadregényes, világtól elzárt kis birtokot  nem mindenki látja  földi paradicsomnak...
De hamar otthon érezték magukat.
Áginak - azt hiszem - tetszettek a változások.. .Látszanak a női kéz nyomai, és ez különösen izgalmas kontrasztot alkot az amúgy elvadult környezettel. Erre a sajátos szépségre valahogy mindenki ráérez.

Ági hamar megtalálta régi önmagát.
Mi mindent kellett megmutatni Ádámnak, mennyi mindent kellett belezsúfolni két napba! A kert, a magasles, a hegygerinc őszi színei, a párába vesző Dunakanyar látványa..!
Még a kerti vasutat is összeraktuk a javításra váró, fék nélküli forgóvázaival.

Bejártunk mindent. Felmásztunk Daniék szikláin, ki a gerincre, megcsodáltuk az esős idő után itt is, ott is felbukkanó színes gombákat, megálltunk egy kicsit a gerincen az öreg vadkörtefánál, az őszi napfényben aranyló erdők fölött...

A délután másik fontos eseménye - Csabáék látogatása.
"Nem baj, ha feleségemet is magammal hozom? Több szem többet lát" - kérdezte legutóbb a telefonban.
Dehogy baj! Még egy építész...! :)
Így aztán ezúttal ketten néztek végig mindent. Itt egy méret hiányzik... amott nem egészen világos, hogyan épül fel a szerkezet.. .Fogd ide a mérőszalagot... ezekből a számokból ki fog jönni..  - nagyon alapos volt ez a felmérés is. Ma már rajzos vázlatokat is kaptunk Csaba elképzeléseiről - valahogy ÍGY nézne ki, amiről beszéltünk.

Ezzel aztán végére is értünk a napnak - Györgyi haza indult (négyen nehezen fértünk volna) mi pedig készültünk az éjszakára - a  kályha ropogó tüze mellett töltött hosszú késő őszi estére...

Fázós éjszakánk volt. Éjjel egykor elfogyott az utolsó szál tüzifa is - így Ádám favágással kezdte a napot.

Belőle - meglássátok! - egyszer még jó verőcei tanítvány lesz !:)

Nap közben aztán igazán teljes lett a társaság.

Visszatért Györgyi is - most már Ricsivel együtt - ismét kézbe vette a rövid időre ránk hagyott háztartást, a gyerekek lent a kertben vonatoztak, én pedig a ház körül rendezkedtem kicsit.

Dél felé aztán megjöttek Czibere Ágiék. Nagy volt a megérkezés öröme, Zsófi tárt karokkal szaladt felém az állomásom... :)Nászasszonyom most először járt itt - nagyon kíváncsi volt már a sokat emlegetett verőcei házra!

Ebédnél már nyolcan ülhettünk a szépen megterített asztal körül.



Természetesen ma sem maradhatott el a kilátó felé tett kirándulás - hisz ezt mindenkinek látni kell!
Ezúttal is a gerincen mentünk fel, az út elején átvágva a meredek emelkedőt sűrűn benövő bozótoson.

A kilátó bizony évről évre elhanyagoltabb - az erdő magasra nőtt körülötte, alig lehet lelátni.
Szerencse, hogy nem messze tőle gyönyörű ligetes területen tágas kilátás nyílik a Dunakanyarra - az utóbbi években inkább ezt használjuk kilátóként.
Visszafelé nem vágtunk át a bozótos erdőn -  inkább a vízmosás mellett kanyargó erdészeti utat választottuk.
Az elmúlt hetek esőzései után itt is rengeteg gomba nőtt - Ági és Zsófi be is gyűjtött egy jókora adagot.

A délután aztán a Debrecenbe utazóknak nagyon rövid volt - a betervezett rablóhús-sütögetéshez talán túl rövid is. Azért nem mondtunk le róla - kis összefogással még ez is belefért...  - Ricsi tekintélyes máglyát rakott,  Ágiék nyársnak valót gyűjtöttek, pillanatok alatt elkészült minden.

Száll a kesernyés füst az erdő felé... és mi körülüljük a tüzet, búcsúztatjuk a hosszú hétvégét, búcsúztatjuk a találkozást - kicsit talán az egész elmúlt nyarat...