Verőce naptárlapjairól

Borongós ősz van már.

A tetőteraszra kirakom még az asztalt, székeket, fázósan üldögélek egy kicsit (kávé mellett, természetesen), de már hűvös van ehhez. Nehéz szürke felhők járják az eget, és ha olykor ki is süt a nap, ide már csak délután jut belőle egy kevés . Ereje azonban már ilyenkor sincs.

Bizony ennek is eljött az ideje: bent a szobában, kályha doromboló melege mellett már kellemesebb. 

Egyedül vagyok - és az őszi erdő szomorú csendjében az elmúlt nyarat keresem. Hová lett...? Nem írtam róla egy sort sem... Tétován lapozgatom emlékezetem naptárlapjait - talán sikerül mégis életre kelteni,  mi minden történt itt idén, amíg a nyár zajos ünnepe végleg el nem csendesedett.

Maverick

A "Maverick" szó angol eredetű, és érdekes története van: eredetileg egy amerikai személynévből vált köznévvé.
A szó Samuel Augustus Maverick (1803–1870) texasi ügyvéd, politikus és földbirtokos nevéből származik.

Maverick híres volt arról, hogy nem bélyegezte meg a saját szarvasmarháit, amikor a többi állattartó ezt tette. Emiatt a jelöletlen, „gazdátlan” marhákat "Maverick's cattle"-nek hívták.

Wc felújítás

Belátom, ez a cím bizony nem sikerült túl romantikusra. 

A dolog fontosságát azonban nem lehet vitatni, mert a nevezetes helység minden kétséget kizáróan a ház legrémisztőbb pontja volt. Ide az urbánusabb lelkületű hölgyek komoly szükség esetén is csak minden bátorságukat összeszedve mertek belépni.

Mert nem elég, hogy nincs vezetékes víz (ez önmagában is elég rémisztő), de nem volt világítás sem, a  vakolat omladozott, a repedésekben pedig mindenféle szörnyek laktak.  A helyzetet csak  tovább rontották a pelék, akik ki-be mászkáltak, teleszemeteltek mindent, és ha szerencséd volt, még személyesen is találkozhattál velük. Ilyenkor a tető alatt lapítottak, félreérthetetlenül jelezve, hogy nekik pont így jó, ahogy van, és legjobb lenne, ha nem is okvetetlenkednél körülöttük. 

Tíz éves a blog

Bizony, immáron tíz éve, hogy itt a blogon jegyzem a Verőcén történt legfontosabb eseményeket.

Tíz év! De sok víz lefolyt azóta a Dunán!

Születése idején az 50. éves évfordulónk előkészítését volt hivatva megtámogatni.  A nevezetes alkalomra hivatalos volt a család apraja-nagyja, és mi nagyon ki akartunk tenni magunkért. Emlékszem, mekkora lendülettel estünk neki, hogy lelket leheljünk a vadregényes, elhagyott birtokba!

A som

Somlekvárt készíteni - keserves mesterség.

Apró, kemény húsú gyümölcsének nagy része mag - átpréselni valami apró lyukú szűrőn  eleinte teljesen reménytelennek tűnik. 

Az eredmény azonban nagyon csábító: különös, fanyar zamata évek óta hozzátartozik a karácsonyi ünnepeinkhez.

Története azonban nem itt, a konyhában kezdődik.

Elkészült!

Eljutottunk hát idáig is!
Nyár derekára - nyolc hosszú év után - újra korlátja van a tetőterasznak!

Régi adósságom ez - évek óta ígérem a gyerekeknek, akik, ha itt járnak, nem győzik távol tartani az unokákat a tetőterasztól.

Idén tehát nagy volt az elhatározás: kerül amibe kerül, de a májusi vendégjárás idejére kész lesz a korlát!

Így aztán idén korán megkezdődtek a verőcei munkálatok: márciusban álltak már az oszlopok, s egész tavasszal nagy elánnal folyt a munka. Vendégeink mégis csak egy mutatóba elkészült rövid szakaszt láthattak.

Eljött a június vége. A korlát végig ért már a homlokzaton, a gyerekek már birtokba vehették a tetőteraszt, de az erdő felől még mindig hiányzott egy jókora szakasz.

Péter-Pálkor

A nyári napforduló, június utolsó hétvégje a verőcei évad legjelentősebb, igazi piros betűs ünnepe. Ide várjuk ilyenkor gyerekeinket, unokáinkat. Sokukat év közben alig látjuk, hisz szerte széjjel élnek az országban, Füzértől Debrecenen át egészen Badacsonyig...

Igen, Badacsonyig! 

Mert hogy idén Dettiéket is várjuk a két aprósággal - hadd élvezze együtt az egész siserehad a nyári erdő felhőtlen szabadságát!

Két csapat

Hogy egy-egy blog-bejegyzés kikhez ér el, kik olvassák - legtöbbször örök titok marad. Ezen néha eltöprengek,  és (átmenetileg mellőzve a meddő írogatást) kicsit elbizonytalanodom, az események pedig lassan elmaradnak mögöttem, s belepi őket  feledés szürke pora.

Naplóm azonban szép lassan mégiscsak gyarapszik, (megőrizvén tetteink hősi történetét a kései utókor számára ) és időről időre a legváratlanabb helyekről jön a visszajelzés:  "Igen, ezt olvastam a blogon..."  Ilyenkor (boldog egymásra találással) váltunk pár szót az erdei lét varázslatos voltáról, a birtok ügyes-bajos dolgairól s a beszélgetés rendszerint azzal zárul, hogy "Egyszer gyere el, nézd meg!"  

A beígért meghívásokat pedig idővel illik valóra váltani - megérett hát a helyzet, hogy munkatársaimat meghívjam egy igazi verőcei bográcsozásra. Kellő mennyiségű borral és pálinkával megspékelve persze... 

És ha már az enyémek jönnek, ne maradjanak ki a jóból Györgyi munkatársai sem!

Márciusi napló

Március első napjaiban jártunk.

Tavaszt ígérő, szemérmetlenül napsütéses február volt mögöttünk, és  mi már nagyon menni akartunk. Rengeteg a tervünk, vendégek egész sorát várjuk idén is, és persze látni kell a kora tavaszi hóvirág-mezőt, a sárgálló somot. 

Talán az aranyeső is virágzik már...

Menjünk!

Januári emlék

Az idei év egy soron kívüli kiruccanásal kezdődött.

Ági lányom még karácsony tájt állt elő azzal, hogy szeretné itt, Verőcén kipihenni hétköznapjainak viszontagságait. Természetesen párjával kettesben, mert hát Lacinak is látni kell,  milyen csodálatos hely ez.... Megengedném-e valamikor, hogy  pár napot itt töltsenek?

Hát hogyne engedném! Na de ilyenkor? Télen? Amikor a legkeményebb itt az élet? Azt a  néhány világos órát favágással töltheted,  hogy aztán a kis házban kuporogva rakhasd a tüzet a majd 16 órányi éjszakában... Biztos, hogy ettől fogja Laci megszeretni Verőcét?

De Ági hajthatatlan volt. Így aztán végül kompromisszumot kötöttünk: feljövök már pénteken, kitakarítok, befűtök, vágok némi fát is -  hogy aztán szombaton, ha megérkeznek, egy Ágnes-napi fülhúzogatás után  átadjam nekik a terepet. Utána aztán addig maradnak, amíg bírják.

Vége van évnek

"Elment a nyár. Sokáig búsan botorkált még a kertek alatt a délutáni napsütésben, de könnyű gúnyáját megtépték az ősz csahos szelei, dérharmatot hintettek rá hűtlen hajnalok, hát inkább elment… Miért is maradt volna? Ami hosszú hónapokon épült, szépült, erősödött dús keze nyomán, azt széthordták az emberek, és ami még kint maradt, azzal hányavetin játszik az ősz."

(Fekete István)

Igen, elment a nyár, és elment utána az ősz is. Az erdő megritkult, a kert csendes és messzenéző, a tetőteraszról pedig ellátni már Duna távoli, ködös völgyéig. 

Nyári beszámoló

Az idei nyárról nem készült egyetlen beszámoló sem.

Időről időre eszembe jut, mint valami nyomasztó adósság (ha már blogot vezet az ember, hát vezesse tisztességesen) de itthoni életünk terhei mellett távoli lett a kis erdei ház, s idegen az erdő, ami nem hozott békességet az életünkbe. Meg különben is: kinek, minek...? Miről, kinek, hogyan kellene írni?

Egyszóval elővett az "alkotói válság".

Aztán letisztultak lassan zavaros kétségeim, és helyükre kerültek a dolgok. Végül is ez egy blog - Napló, még ha elektronikus is. Helye van hát benne mindennek, ami Verőcén történik.

Feljegyeznivaló pedig akadt bőven ezen a nyáron is. Most hát, hogy pótolni szeretném majd' féléves elmaradásom, a történet elejtett fonalát valahol a tavaszi emlékeim között kell keresgélnem...

Tavaszi lendület

Március közepén aztán beköszöntött végre az igazi tavasz. 

Nem hozott ugyan hirtelen meleget - hideg böjti szelek járják a lombtalan erdőt - de a langyos tavaszi nap megsimogatja a tavalyi avart, és ettől apró vadvirágok milliói bátortalankodnak az áldott fény felé. Nyílik már az ibolya (még fehér is akad közöttük) ezernyi tüdőfű, keltike, és még ki tudja, mi minden.

Az erdő alján pedig egyszeriben sárgába borult a som, az aranyeső.

Kezdődik az év

Mostanában  -  hájjal kenegetve blogírói önérzetemet - többen hiányolták  az  újabb blogbejegyzéseket. Igaz, alighanem kissé egysíkúak ezek az írások, mert – ahogy nemrég fogalmazta valaki - „valahogy mindig az a végkicsengés, hogy milyen jó itt kávézni”

Hát ez igaz. A tetőteraszon feltálalt kávénak valóban nincs párja. Nélküle talán fel sem kelne a nap a Borbélyhegy mögül!

Csak hát mostanában nem ezeken van a hangsúly. A hangsúly a feladatok végtelen során van, melyek sokszor nem épp testhezállók. Számtalan tervünknek feladatunknak végére járni pedig (ezt évről évre tisztábban látom) mind kevesebb az idő, fogynak az esélyek - tehát hajrá…! gyerünk, csináljuk, intézzük, még gyorsabban, még intenzívebben…!

…még több munka, még több ügyintézés, még több  pénz...

Kertünk növényei

Január van. 

Hideg, sötét, esős január.
Ilyenkor mély depresszióban gubbaszt az ember otthon az asztala mellett, kimoccanni esze ágában sincs, és teljességgel elképzelhetetlenek tartja, hogy valaha is még egyszer nyár legyen...

Nincs is ennél alkalmasabb idő arra, hogy számba vegyük kertünk flóráját és gazdagítására vonatkozó terveinket!

Elkezdtük hát összeírni a kis erdei birtokon fellelhető növények listáját, mely a blog folyamatosan gazdagodó "Növényeink"  oldalán kapott helyet

Év végén...

Dermedt némaságban hallgat az éjszakai erdő, csak a ház ablaka néz ki hunyorogva a decemberi sötétségbe. 

Az asztalon két mécsestartó. Valamikor Dani hozta ide, és most évről évre felloban bennük a két halványan pilákoló kis fény - az emlékezés lángja. 

Vénasszonyok nyara

Eljött az ősz, és csendes, öreges ragyogásával bearanyozta a kertet a Vénasszonyok Nyara.

A nyár tikkasztó szárazsága után fellélegzett  a kert, az erdő. 

Sokak kedvenc időszaka ez - nekünk is talán az év legtermékenyebb napjai következtek.

Jöttünk szinte minden héten, mintha haza járnánk. Érkezésünkre hétről hétre megtelt a tetőterasz élettel, jó volt a megszokott békés rend a dolgos mindennapok apró kellékeivel,  mi pedig töltekeztünk a napfényes csenddel és a semmihez sem fogható nyugalommal, amivel az erdő körülvett.

Nyári kőműveskedés

Június elején végre magunk maradtunk az "elkészült" tetővel.

Ez az "elkészült" jelző szerfelett erős jóindulatról tanúskodik - a remekmű ugyanis mindennek volt mondható, csak szépnek, befejezettnek nem...

A zsalu nélkül készült beton széle izgalmas zegzugokkal tarkított, a szigetelő lemez, mint gyűrött szennyes alsónemű, szemérmetlenül kandikál a perem alól, alatta a terméskőfal pedig (a kőművesek már építéskor sem remekeltek ebben a tudományban) meglehetősen hektikus felületet alkot...

Babatalálkozó

A tavaszi építkezés után kegyetlen nyár következett ránk.
Heteken, hónapokon át nem esett eső, és a közel közel 40 fokos hőségben némán fuldoklott az erdő.
Az út menti bokrok levelei fonnyadtan csüngtek az ágakon, az aszott fű maradéka sárgán porosodott a ház előtt, platán-csemeténk pedig már júliusban elhullatta megsárgult leveleit.
Az erdő lombja is megritkult - a tetőteraszról messze átláttunk rajta, akár kora tavasszal.
És az építkezés romjai... Sokáig azt sem tudtuk hol fogjunk hozzá, csak tébláboltunk a feldúlt, kiszáradt kertben, reményvesztetten.

Hatvanadik tavasz

Bizony - nincs mit szépíteni rajta - ez már a hatvanadik.

Az első egynéhányra ugyan nem  emlékszem, és egy darabig még aztán sem maradt  "írásos nyoma", ahogy  a villanegra fölött sárgába borul a som, a kerítés mellett nyílik a hóvirág, és az erdő alján (hová ilyenkor még lejut a tavaszi napfény) a korhadó illatú avar között egy-egy korai dongó járja az itt is, ott is előbújó apró vadvirágokat.

Az utóbbi években azonban mindig megírtam - évről évre belefeledkezve az ébredő erdő mindig megújuló tavaszi ragyogásába.