Csendes, napsütéses meleg, néha egy-egy könnyű, szemerkélő esővel - az erdő, ha ettől nem is tért egészen magához, de mintha kicsit megnyugodott volna. Bár az is lehet, hogy ilyenkor már jobban elfogadja az ember az őszi lombok színét, a zörgő avart, és úgy általában a búcsúzó nyár megbékélt csendjét.
Mostanában megint egyedül járok fel.
A vénasszonyok nyara, ez a csendes békesség idén is az egyik legeredményesebb időszak. Nyugodt, lassú munka, sok pihenéssel és szemlélődéssel.
Más ilyenkor már a mindennapok ritmusa.
Hajnalban nehezen ébred az erdő - hűvös van, és a meleg paplan után nagyon barátságtalannak tűnik a világ... Nehezen indul a nap. az ember, hosszan nézelődik, tesz-vesz a ház körül... Mire rászánom magam a munkára, jobbára már tíz felé jár az idő. Déltájt aztán eléri a teraszt a napsütés, aminek még most is ereje van, forró aranyát szétönti a kertben, és átmelengetvén a fázó nyárvégi világot. Most már egy szál pólóban is melegem van, ahogy dolgozom.
És hamar jön az este. Még délután van, mikor lebukik a nap a szemközti hegy mögé, elcsendesedik az erdő, és hűvös lesz egyszerre. Ilyenkor jövök rá, hogy éhes vagyok és fáradt, jó volna megállni, megmosakodni, és asztalhoz ülni.
Idén az erdei fürdőszobám is egész kimagasló komfort-fokozatot ért el. Igaz, a kis kerti zuhany beüzemelésével megkéstem kicsit, (ez a nyári forróságban lett volna igazi áldás) de azért így is örülök neki.
Mindemellett - csendes lassúság ide, szemlélődés oda - jól halad a munka is. Már látszik az alagút vége, már nem érzem azt a reménytelenséget, hogy ennek sohasem lesz vége. Napról napra fogy a burkolatlan terület.
Mígnem aztán egy szép őszi délutánon - a lemenő nap gyémántgyűrűjének ünnepélyes fényében - helyére kerül az UTOLSÓ járólap is!
Tá-dám....! - elkészült!
Munka persze még maradt vele - fugázni kell, a szegélyek sem szépek, tömíteni, impregnálni is szeretném - mégis, ez egy nagy mérföldkő!
A kertre ezen közben nehéz idők jártak - nem sok időnk maradt rá idén. Néha végig járom, számba veszem, mi hogy érzi magát. Nem, nem érzik jól magukat a növényeink. Egyik sem. Az idei aszály, mely elpusztította az erdeinket, a kerttel is kegyetlenül elbánt. Ez elől nem volt, nincs menekvés. Az ősz is nagyon száraz, ha esett is néha, csak nagyon kevés. A száraz idő persze jó a ház körüli munkák szempontjából - de bizony ez nagyon sovány vígasz....
Azért van aki örül neki, szereti így is.
Ha napokra, hetekre magára hagyjuk, kedves vendégek járnak nálunk, akik - fene a jó dolgukat - úgy érzik, ami itt nő, azt csakis az őértük létezik, így aztán jóízűen és elégedetten pusztítják azt a kicsit, ami még megmaradt.
Ezekre a nagyon kedves, de hívatlan vendégekre - egy-egy tövig rágott kedvencünk felett keseregve - idáig is gyanakodtunk, de idén úgy döntöttem, megbizonyosodunk róla, kik is a valódi elkövetők. A kihelyezett vadkamerák aztán mindjárt az első héten le is fülelték ezeket a jámbor tetteseket.
Hát.. - mi tagadás - nehéz rájuk haragudni.
Pedig előbb-utóbb véget kell vetnünk ezeknek a potya-lakomáknak, ha valaha kertet szeretnénk magunk körül látni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése