Égigérő, áthatolhatatlan zöld fal a lombkorona, benne ezer élet döng-zsong-csicsereg...
Csendben dorombol az erdő a kora-májusi napsütés andalító melegében.
És alatta... - erdő alján pici ház - kis műhelyünk.
A "Villanegra".
Nagyapa hívta így, nem kevés öniróniával... és a furcsa név annyira ráragadt az évtizedek alatt, hogy ha akarnám se nevezhetném másképp.
Az előtte lévő kis szabad téren pedig - apró oázis a nagy erdő mélyén - tombol a nyár.
Alig van még május, de mi már az árnyékot keressük.
Kis padunk a gesztenyafa alá kerül, hogy kerti munkáink közben meg tudjunk pihenni pár percre, igyunk egy kortyot, és gyönyörködjünk remekművünkben, a veteményeskertben.
Igaz, most okozott némi csalódást - az állatok megtalálták, a hagyma, retek egy részét kiforgatva találtuk. Egyébként is olyan aprók! A hónapos retket már ennünk kellene, még nem látszik rajta, hogy retek akarna lenni.. Levelei aprók, gyökere rózsaszín hajszál.
A fűszerspirálban a menta és a citromfű burjánzik - a többiről nem lehet még tudni, lesz-e belőle valami.
Ezt a hétvégét ennek a terasznak szenteltem. Eltünt a téglarakás, a veteményes-építés után maradt ez-az. Szép most ez a terasz.
Györgyi közben - dacolva a hőséggel és a szívosan ellenálló talajjal - újabb területeket vetett be - virágágy került gesztenyefás terasz szélére, a tök pedig lent, a nagy teraszon nevelkedik.
Ennyire jutottunk
Utolsó pillanatban nekiláttunk, hogy Dani fájának helyét is kiszabadítsuk az őserdőből - azt reméltük, így több fény is jut majd a veteményesre. A favágásig jutottunk - a kivágott rengeteg facsemete még ott tornyosul a tett helyszínén... :(
De véget ért a nap, muszáj indulni... Már úgyis alig állunk a lábunkon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése