Itt van az ősz . . .

Itt bizony... már nem csak a hajnalok hűvösek.
Párás, ködös ősz volt szombaton már nap közben is.

Igen, fent jártunk szombaton - végre annyi időre, hogy érdemes volt kinyitni a házat, befűteni, átöltözni... 

Ebben az esztendőben ez nem sokszor fordult elő.
Másról szólt az élet... 
Búcsúztunk... családtagoktól, és velük az életünk egy részétől is. 
És, bár nagyon nehéz, talán nem is lehet tovább lépni, mégis muszáj volt előre nézni, lépni azonnal, gondolkozni, hogyan tovább, hiszen az itt maradottaknak szükségük van ránk.

Alig-alig jártunk itt.
Ha jöttünk is, csak kiraktunk az autóból ezt-azt, és mentünk is vissza.
Amit ide szántunk, hozni kellett mindenképp, mert otthon már végképp nem fér el átalakuló életünk..
De maradni, kipakolni, kitakarítani, befűteni, átöltözni...  nem-igen volt érdemes.

Most szombaton aztán sort kerítettünk erre is.
A hosszú hétvége eredetileg az őszi vendégjárások ideje - most mégis magunk vagyunk. 
Hűvös, és elhagyatott minden. Vonzó középkori hálószobánkat most egyszerre  hideg, nyirkos barlangnak látjuk.  Sötét van, hiányzik az alsó szigetelés, a küszöb alatt kúszik be az őszi erdő nyirkos levegője, és zsúfolásig megtöltött tér zárkozott komorsággal várja a telet.

Nem baj. Kinyitunk odafenn is. Befűtök, kitakarítok, iszunk egy forró kávét.. .aztán lássuk, mit tehetünk... 
Párom nehezen viseli a barátságtalan késő őszi világot, nehezen találja a helyét. 
Igazság szerint én is.
De ha már feljutottunk nagy nehezen, haladni kellene - annyi sok feladat, terv volt év elején!  Nekidurálom magam.

Fát vágok a következő téli útjainkhoz, aztán szétnézek a kertben. 

Télre készül már az erdő.
A fák lassan lombjukat vesztik, a lépcsőket, teraszokat piszkos-sárga avar borítja.
A fűszerspirál még zöld... de körülötte avar, mindenütt. Hátterében pedig nagy szürke kőtömb a félkész ház... 

Timi kutya helyét is avar borítja - épp csak kilátszanak belőle a nagyobb kövek.

És az öreg kerti kutat is.

Az erdőben pedig mint valami aranyló hóesés, peregnek, szállnak a falevelek a fel-fel támadó szélben.

A tetőteraszon rendezem be a műhelyem.
Régi adósságom a felső ház ajtaja - rozsdás zsanérjai már kihullottak a korhadt fából, jó ideje már csak úgy betámasztjuk, ha elmentünk.
Most kicsit megerősítettem, új zsanérokat, pántot kapott, vissza került rá a lakat is. 

Csendes barkácsolással tellik a nap. 
Délután aztán megzörren az avar a kerti úton, átutazó vendégeink érkeznek. Ancsa erre kirándul a barátaival. Pár szót váltunk, elkísérem őket a kilátó felé vezető úton, aztán visszatérek kis műhelyemhez.

A ház lassan kellemes meleg, jól esik leülni, megebédelni.
Most már Györgyi is kezdi jól érezni magát.
Délután  járunk egyet az erdőn -  szép ilyenkor nagyon, csendes őszi magányában.

Este felé már az eső kopog halkan a dióleveleken. 
Sötétedik.
Még egy kicsit lehet dolgozni, de már nem sokáig van értelme makacskodni.
Lassan összepakolunk, bezárunk...

Ki tudja, mikor jövünk legközelebb... már nem nagyon merek tervezni...