Elkészült!

Eljutottunk hát idáig is!
Nyár derekára - nyolc hosszú év után - újra korlátja van a tetőterasznak!

Régi adósságom ez - évek óta ígérem a gyerekeknek, akik, ha itt járnak, nem győzik távol tartani az unokákat a tetőterasztól.

Idén tehát nagy volt az elhatározás: kerül amibe kerül, de a májusi vendégjárás idejére kész lesz a korlát!

Így aztán idén korán megkezdődtek a verőcei munkálatok: márciusban álltak már az oszlopok, s egész tavasszal nagy elánnal folyt a munka. Vendégeink mégis csak egy mutatóba elkészült rövid szakaszt láthattak.

Eljött a június vége. A korlát végig ért már a homlokzaton, a gyerekek már birtokba vehették a tetőteraszt, de az erdő felől még mindig hiányzott egy jókora szakasz.

Péter-Pálkor

A nyári napforduló, június utolsó hétvégje a verőcei évad legjelentősebb, igazi piros betűs ünnepe. Ide várjuk ilyenkor gyerekeinket, unokáinkat. Sokukat év közben alig látjuk, hisz szerte széjjel élnek az országban, Füzértől Debrecenen át egészen Badacsonyig...

Igen, Badacsonyig! 

Mert hogy idén Dettiéket is várjuk a két aprósággal - hadd élvezze együtt az egész siserehad a nyári erdő felhőtlen szabadságát!

Két csapat

Hogy egy-egy blog-bejegyzés kikhez ér el, kik olvassák - legtöbbször örök titok marad. Ezen néha eltöprengek,  és (átmenetileg mellőzve a meddő írogatást) kicsit elbizonytalanodom, az események pedig lassan elmaradnak mögöttem, s belepi őket  feledés szürke pora.

Naplóm azonban szép lassan mégiscsak gyarapszik, (megőrizvén tetteink hősi történetét a kései utókor számára ) és időről időre a legváratlanabb helyekről jön a visszajelzés:  "Igen, ezt olvastam a blogon..."  Ilyenkor (boldog egymásra találással) váltunk pár szót az erdei lét varázslatos voltáról, a birtok ügyes-bajos dolgairól s a beszélgetés rendszerint azzal zárul, hogy "Egyszer gyere el, nézd meg!"  

A beígért meghívásokat pedig idővel illik valóra váltani - megérett hát a helyzet, hogy munkatársaimat meghívjam egy igazi verőcei bográcsozásra. Kellő mennyiségű borral és pálinkával megspékelve persze... 

És ha már az enyémek jönnek, ne maradjanak ki a jóból Györgyi munkatársai sem!

Márciusi napló

Március első napjaiban jártunk.

Tavaszt ígérő, szemérmetlenül napsütéses február volt mögöttünk, és  mi már nagyon menni akartunk. Rengeteg a tervünk, vendégek egész sorát várjuk idén is, és persze látni kell a kora tavaszi hóvirág-mezőt, a sárgálló somot. 

Talán az aranyeső is virágzik már...

Menjünk!

Januári emlék

Az idei év egy soron kívüli kiruccanásal kezdődött.

Ági lányom még karácsony tájt állt elő azzal, hogy szeretné itt, Verőcén kipihenni hétköznapjainak viszontagságait. Természetesen párjával kettesben, mert hát Lacinak is látni kell,  milyen csodálatos hely ez.... Megengedném-e valamikor, hogy  pár napot itt töltsenek?

Hát hogyne engedném! Na de ilyenkor? Télen? Amikor a legkeményebb itt az élet? Azt a  néhány világos órát favágással töltheted,  hogy aztán a kis házban kuporogva rakhasd a tüzet a majd 16 órányi éjszakában... Biztos, hogy ettől fogja Laci megszeretni Verőcét?

De Ági hajthatatlan volt. Így aztán végül kompromisszumot kötöttünk: feljövök már pénteken, kitakarítok, befűtök, vágok némi fát is -  hogy aztán szombaton, ha megérkeznek, egy Ágnes-napi fülhúzogatás után  átadjam nekik a terepet. Utána aztán addig maradnak, amíg bírják.