Legalább nyárra!
Erdei lét, valamiféle mértéktartóan nomád minimalizmus, permakultúra, meg minden...
Talán mi is hozzátehetünk valami kicsit tarthatatlan világunk megváltoztatásához.
Alig vártuk, hogy nekiinduljunk.
Átrendezkedünk!
A felső ház nappali lesz, alul pedig a háló. Kialakítjuk az új fürdőszobánkat is!
A kertben zöldség terem majd, és nyári estéken, ha hazaérünk a munkából, csak kisétálunk a ház mellé egy kis paradicsomért, hagymáért, úgy ülünk vacsorához a diófa alatt.
Március közepén járunk, de ez itt az erdőn nem-igen látszik.
Álmos szürkeséggel csöpög a világ.
Bokáig sárban cuppogunk a kertkapuig. (az autóval most nem okos végigmenni... )
A ház sem vonzó menedék. Egy hónapja zárva van, és ez meg is látszik rajta.
Ki kell takarítani, befűteni, amíg nem esik.
Persze, mire kipakolunk, már esik.
Lassan, csendes alattomossággal áztat mindent - erdőt, utat, kirakott párnákat, szőnyegeket..
És persze minket.
Sietünk.
Fát vágok, begyújtok a kis kályhába - minden fordulóval hordva be a sarat, avart... a nagytakarítást kezdhetnénk előlről, de sok értelme nincs...
Mire végzünk, a lassan melegedő szobában minden széken szárad valami sáros, vizes holmi.
Rossz idő ide vagy oda - kerti terveinkről nem mondunk le.
Veteményesünk a tavaly elkészült fűszerspirál mellett lesz, annak ívét fogja követni a széle. Szép lesz!
Kimérjük a helyét, egy ásónyom mélyen kiássuk. A sáros, ragadós, gyökerekkel átszőtt föld nehezen adja magát, egész délután dolgozunk rajta. Nekem időről időre abba kell hagynom - fát vágok, rakom a tüzet, mert kell a meleg, odabenn szárad mindenünk, átáztunk, átfáztunk mi magunk is.
Estére két ágyás helye készen - reggel talán folytathatjuk.
Én kelek korábban - ilyenkor rendszerint járok egyet az erdőn, a hegygerincen.
Víz, víz, mindenütt.
Az erdő szürke, hideg párában, az erdei csapások avartakarója puha bőrként simul a lépések alatt.
Nem, nem folytathatjuk a veteményesünket. A kiásott föld fagyos, ragacsos massza... lehetetlen szépen eldolgozni.
Bent a házban teszünk veszünk, olvasgatunk.
Néha kimegyek vágni egy kis fát, mert a kályha melegére még mindig nagyon vágyunk.
Végül mégis rászántam magam egy mostanra tervezett munkára. Előásom a búvárszivattyút, a slagjainkat, és a múlt héten beszerzett csatlakozó elemeket.
Minden kertben hétköznapi látvány.
De nekem óriási előrelépés! - kb olyan, mint a tűz, vagy a kerék feltalálása! :)
Nem kell már egy kis esővízért körüljárni a házat, sokszor sötétben, esőben... ! Csak egy gombnyomás a konyhában, és az esővíz-tárolóba eresztett búvárszivattyú már nyomja is a vizet, ide, a kezem alá :)
A lehetőség tehát megnyílt... már csak ki kellene találni, ki kell dolgozni, hogyan éljünk vele.
Eredeti elgondolásunk szerint a wc-tartályt fogjuk így feltölteni.
De addig is... ott folyik a víz, ahol csak akarjuk!
Délután már látjuk - ezen a hétvégén már nem jutunk többre.
Nincs értelme makacskodnunk... Hazaindulunk
Az erdő romantikája nem adja olcsón magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése