Tavaszi lendület

Március közepén aztán beköszöntött végre az igazi tavasz. 

Nem hozott ugyan hirtelen meleget - hideg böjti szelek járják a lombtalan erdőt - de a langyos tavaszi nap megsimogatja a tavalyi avart, és ettől apró vadvirágok milliói bátortalankodnak az áldott fény felé. Nyílik már az ibolya (még fehér is akad közöttük) ezernyi tüdőfű, keltike, és még ki tudja, mi minden.

Az erdő alján pedig egyszeriben sárgába borult a som, az aranyeső.

Ez az az időszak, amikor - most már hagyományosan - megkezdődik a verőcei évadunk.
Ilyenkor jövünk fel először hosszabb időre. A szélesre tárt ajtókon, ablakokon ömlik be a fény (kiszellőztetvén a tél sötét és nyirkos levegőjét) kikerülnek a terasz bútorai, és mi (milyen rég vártunk erre a percre!) bejárjuk kertet.

Hol is fogjunk hozzá?
Mert hogy itt elbüvölően szépnek kell lennie mindennek, mire a nyár vakációs ragyogásában vendégeink érkeznek!

Ilyenkor márciusban a fő cél persze a faház lekezelése - de ezúttal akad más is, bőven. A kertben éktelenkedő törmelék kupac sorsa hosszú idő óta megoldatlan. Elszállítása drága, nem jön fel az autó, végeláthatatlan talicskázás kihordani innen...
De megszületett a korszakalkotó megoldás - nem vitetjük el, itt marad. Új, szélesebb teraszok kialakításánál lesz töltőanyag belőle. Széles, kényelmes lépcső kanyarog majd keresztül rajta, két oldalán pedig a törmelékes alapra épített sziklakert a ház környékének igazi ékessége lesz.

Ez a feladat annyira fellelkesített, hogy szinte azonnal hozzáfogtunk.
Még nem látjuk a mennyiségek, területek, távolságok viszonyait, rengeteget vitatkozunk, de kezünk nyomán a szemétdombból lassan megtervezett kert-részlet kezd kibontakozni.

Ilyen volt... 

...és idáig jutottunk

A lejtő aljában kis aranyeső bokor áll - szegény térdig a törmelékben... Györgyi most ezt szabadítja ki. Keze nyomán kert születik a kertben - bájos kis zuga lesz ez a birodalmunknak.

Ilyen volt... 

...ilyen lett

Utolsó napra maradt nekem a faház - míg én ezzel foglalatoskodom, készül Györgyi műve is - a gesztenyefás terasz támfala. Lassan végig ér, egészen a kútig.

 

Majd' egy hetet töltöttünk fenn. Csontjainkban ott sajog az elmúlt napok minden mozdulata, fáradtak vagyunk és leharcoltak. Utolsó napra a jó idő is elfogyott - goromba, hideg szél  figyelmeztett arra, hogy azért nincs még egészen nyár... haza is kell menni valamikor.

Nagy nekifutás volt ez, így kezdetnek... de alig várjuk, hogy visszatérjünk, és folytathassuk!