Kezdődik az év

Mostanában  -  hájjal kenegetve blogírói önérzetemet - többen hiányolták  az  újabb blogbejegyzéseket. Igaz, alighanem kissé egysíkúak ezek az írások, mert – ahogy nemrég fogalmazta valaki - „valahogy mindig az a végkicsengés, hogy milyen jó itt kávézni”

Hát ez igaz. A tetőteraszon feltálalt kávénak valóban nincs párja. Nélküle talán fel sem kelne a nap a Borbélyhegy mögül!

Csak hát mostanában nem ezeken van a hangsúly. A hangsúly a feladatok végtelen során van, melyek sokszor nem épp testhezállók. Számtalan tervünknek feladatunknak végére járni pedig (ezt évről évre tisztábban látom) mind kevesebb az idő, fogynak az esélyek - tehát hajrá…! gyerünk, csináljuk, intézzük, még gyorsabban, még intenzívebben…!

…még több munka, még több ügyintézés, még több  pénz...

Új szobával gazdagodtunk

Még épp hogy a falak állnak, épp hogy zárhatók az ajtók-ablakok - mi már birtokba vettük új lakóterünket! 

Olyan a ház most, mint egy vázlatrajz:
Bár rengeteg a feladat az igazi használatbavételhez, de a funkciók már körvonalazódnak, leendő hangulata már itt-ott mutatja magát.  
Van már külön hálószobánk -  hűvös, mint a középkori várak termei. Van külön, tágas nappalink - étkezőasztallal, amit négy oldalról körülülhet a család.


Ha most szállóvendégünk akad, immár külön lakosztályt bocsáthatunk a rendelkezésére :) :) 

Újra tavasz . . . .

... és mi újra fenn, Verőcén.

Az autó már magától tudja az utat, és mi otthonosan szállunk ki az erdő alatt.

Voltunk már itt nehezebb időkben is!

Most száraz az erdő, és szikrázóan süt a nap.

Az aranyeső még nem nyílt ki egészen, a kerítés mellett még itt is, ott is hóvirág látszik, de a som ezer apró virágjától aranylik már a bozót.

Végre... ! :)

Végre elérkezett az idő, hogy az igazán fontos feladatokkal foglalkozhatunk. Végre valóban arra koncentrálhatjuk picike kis anyagi erőnket, amire a legnagyobb szükség van.

Azt hiszem, valami merőben új  történet kezdődik most. Már nem csak az embermagasra felnőtt csalánt vágjuk le havonta egyszer, már nem csak a még lakható egyetlen helységet söpörjük ki néha. Végre tényleg a házzal, a kőház megmentésével foglalkozhatunk.
Rászántuk magunkat - építészeket hívtunk, nézzék meg, segítsenek az azonnali életmentő beavatkozásban, segítsenek a távlati elképzeléseink kialakításában.

Benn a nyárban...

Amikor az ember nekikezd élete egy új időszakához, tele van nagy elhatározással, lendülettel.
Semmi sem lehetetlen, csak akarni kell.

Aztán telnek a hetek, hónapok.
Sokszor elkeseredünk - amit megcsináltunk a múltkor, most kezdhetjük elölről. Nem lett tökéletes, nem maradt meg, újra benőtte az erdő...
És nekifogunk újra. Összeszorítva a fogunkat, már kevésbé lelkesen, de csináljuk, makacsul.