Hatvanadik tavasz

Bizony - nincs mit szépíteni rajta - ez már a hatvanadik.

Az első egynéhányra ugyan nem  emlékszem, és egy darabig még aztán sem maradt  "írásos nyoma", ahogy  a villanegra fölött sárgába borul a som, a kerítés mellett nyílik a hóvirág, és az erdő alján (hová ilyenkor még lejut a tavaszi napfény) a korhadó illatú avar között egy-egy korai dongó járja az itt is, ott is előbújó apró vadvirágokat.

Az utóbbi években azonban mindig megírtam - évről évre belefeledkezve az ébredő erdő mindig megújuló tavaszi ragyogásába.

Ebben az évben ez valahogy elmaradt.

Próbálkoztam én, esemény is akadt bőven, de valahogy mégsem ment.

Idén Verőce - nem a Nyugalom Szigete. Az építőanyag-beszerzés, forintjaim állandó számolgatása, az állandó internetes keresgélés, telefonálás,...
Soha meg nem szűnő akadályok az építkezéshez szükséges víz, és a telek autóval való megközelítése, amit a koranyári esőzéseken kívül egyik kedves szomszédunk is igyekszik nehezíteni...

Építkezés, romok, szemét-hegyek.

Nem, ezekről én nem szeretek írni.

Mostanra azonban mindez mögöttünk van (mintha mázsás súlytól szabadultam volna),  az erdő tikkadt forróságában ismét a Csend az úr, és mi visszakaptuk végre a tetőteraszt, a kertet. 

Számot vethetek hát az idei tavasz zajos történéseivel. 

Már januárban elkezdődött, amikor a kőműves feljött megnézni, mit is kellene csinálni tulajdonképp. A tetőteraszt, a felfagyott, tönkrement tetőteraszt idén mindenképp meg kell csinálni!  

Az anyagbeszerzés és fuvarozás az én feladatom lett - így hát  ha jöttem  (sokszor csak egyedül, Alex-kutyával) ittlétem mindíg az építkezésről szólt. 

Eljött a tavasz, és kinyílt a hóvirág, a villanegra felett sárgába borult a som, de én nem ezzel voltam elfoglalva. A faluban jártam, ahol a vaskereskedő (ide jár hozzánk vadászni) még az őszön ígért nekem betonvasat.  Némi rábeszélés után fel is hozta, egészen a házig.  Ha a vadak miatt fel tud jönni a terepjárójával, igazán feljöhet azzal a pár köteg vassal is... 

A hőszigetelést interneten rendeltem, és valahol a háztól 200 m-re, még jó úton lerakattam. Ne kínlódjon a sofőr az ismeretlen hegyi úton, azokat az alig néhány kilós bálákat kézben is elbírom. Igaz, volt belőlük vagy húsz...

A vízszigetelő nehézlemezeket  magam fuvaroztam, magam cipeltem fel az alsó kaputól a házig, dolgos két kezemmel :) Negyven kiló az az átok guriga, és ebből is kellett vagy tíz... 

A sóderrel ugyanezt már nem tehettem meg - bejártam a környéket, mire sikerült egy fuvarossal megállapodni, megmutatni neki az autóval alig járható utat Balázs birtokán keresztül,  fel, egészen a házig.  Helyén korrábban a zöldhulladékot halmoztuk - most több napi munka betonkeverésre alkalmas placcot csinálni belőle. 

 A vizet "családon belül" megoldottuk. Még szerencse, hogy erdész is akad köztünk  megfelelő erdőjáró járművel felszerelve! Peti tehát többször megjelent, hogy Palkó és Julcsi zajos segédletével telehordjuk az ezer literes tartályt.

Így érkezett el  április vége, fennálásom hatvanadik évfordulója.

Ezt a jeles napot azóta is jegyzi a hajózástörténet: miután  megközelítette a fonyódi partokat, a H-19194 lajstromjelű vitorlás irányításom alatt sikeresen kikötött Badacsony partjainál  :)

Először szálltam vízre egy kis vitorlás fedélzetén :) 

Május utolsó hetére beszéltük meg az építkezés megkezdését. 
Az idő ideális, (napsütéses koranyár, erre van kitalálva), szabadságot is vettem ki - és nem történt semmi. "Talán a jövő héten..." - volt a válasz, ha türelmetlenkedtem.

A következő héten aztán valóban megkezdődött, és - ahogy az már építkezéskor lenni szokott - órák alatt oda lett a csend, a békesség, a lassan szépülő kertünk. 
Két nap alatt felvésték az elfagyott betont. Hullott a törmelék mindenhová. Összetörte a kilépő lépcsőnket a ház előtt (amire olyan büszke voltam), halálba kergette legöregebb ribizlibokrunkat, teleszórta porral, törmelékkel a füvet. Körben a ház körül mindenhol betontömbök, összegörbült betonvasak... És nikecell törmelék, minden mennyiségben - nagy tábláktól  legapróbb morzsákig mindenféle méretben... A régi nehézlemez betonra ragadt vékony nylon réteget hagy maga után - foszlányai a törmelék között mint koszos, eldobott pelenkák...  

Nem is értem - az építészet kizárólag ilyen visszataszító, gusztustalan anyagokat használ?

Hiába mondták a gyerekek, hogy "legalább halad" és hogy ez ezzel jár, igazán tudhatnám... Hónapokig betege voltam ennek a pusztításnak.  Úgy tűnt, a megcsúfított kis birtok soha többé nem lesz a régi.

A késés miatt ezúttal is nélkülünk zajlott a munka oroszlánrésze. Hétfőn, kedden még ott voltunk, még ottlétünk alatt kialakult a "kerek luk" (leendő lépcsőfeljárónk) fedésének technikája. Igaz, több körben,  terven felül kellett hozzá vásárolni, faanyagot, csavarokat, konzolokat, betonyt lapokat... Újabb pénzek, újabb telefonálgatás, újabb autózás...
De ez legalább tényleg megnyugtatóan megoldódott.
Közben a szomszédom feltúrta mindkét utat, amin le-föl lehet közlekedni... naponta idegeskedtem, fel tud-e menni a vállalkozó, és ha felment, le is tud-e jönni? (Mi egyszer majdnem fent ragadtunk).
Később már csak telefonon kaptam a napi fejfájást biztosító dózist... Nem jó a tető széle, kilógnak a terméskövek, így nem lehet feltenni a cseppentő lemezeket.. Nem jó a lépésálló nikecell, ebben a vastagságban nem tudja síkra kihozni az egész teraszt. Nem lesz elég a víz, már a fele elfogyott...

Egy hét után - úgy tűnt - mégiscsak megoldódtak a dolgok. 
A tető sík lett, a víz elég lett, nem volt baj a feljárással sem. Készen van!
Az átvétel mégis mérhetetlen csalódást okozott. Nagyon bíztam ebben a vállalkozóban, eddig mindig pontos, jó munkát végzett - megbízható, munkájára igényes embernek ismertem. 

De úgy látszik, ilyen az építőíparban nem létezik. 

A tető szélének zsaluzását nemes egyszerűséggel megspórolták. Mondanom sem kell, mérhetetlenül csúnya a zsaluzatlan beton széle, és még fogalmam sincs, hogyan fogom kijavítani. Nem rakta le a korláttartó konzolokat sem, mondván, "a burkolásnál csak a baj lett volna vele" Hát ez igaz. De a befúrása sem lesz sokkal egyszerűbb... Cseppentő lemezekről pedig egyenlőre szó sem lehet.

Mégis elengedtem.

Elegem lett az építőipar pusztító, trehány munkájából. Hogy - szó szerint - "ahová nyúlnak, ott fű nem terem". Hogy egy problémát megoldanak, és hagynak maguk után három másikat. 

Azt hiszem, mostantól saját kezűleg fogok megcsinálni mindent.