Márciusi napló

Március első napjaiban jártunk.

Tavaszt ígérő, szemérmetlenül napsütéses február volt mögöttünk, és  mi már nagyon menni akartunk. Rengeteg a tervünk, vendégek egész sorát várjuk idén is, és persze látni kell a kora tavaszi hóvirág-mezőt, a sárgálló somot. 

Talán az aranyeső is virágzik már...

Menjünk!

A tél már kikopott az erdő legrejtetteb zugaiból is, de a tavasz még nem érkezett meg. 

Nehéz, sötét felhők járják az eget, a fák szürkén és barátságtalanul állnak víztől csöpögő párákba burkolózva, mi pedig csúszós, ragadós sárban cuppogunk a hegyi úton felfelé. 

Jó időt jósoltak a hétvégére, de ebből egyenlőre semmi nem látszik. Igaz, a hóvirág, a som tényleg virágzik, de a kert reménytelenül szürke, a ház hideg és zsúfolt, a szemerkélő esőben esélye sincs, hogy kipakoljunk, kiüljünk, esetleg nekifogjunk a tavaszi nagytakarításnak...

Esedékes feladatainkkal sem jutunk túl sokra. Ragad a vizes agyag csákányra, lapátra, sehogy sem jutok ötről a hatra...  Estére már nem is akarunk mást, csak megvacsorázni, olvasgatni egy kicsit. 

Még egy kis esővíz kellett volna éjszakára.
Az erdő már sötét, lámpafénynél tapogatom a tartály csapját. Nyitom - semmi... Befagyott? Eldugult? Megpiszkálom egy kicsit, amire aztán megindul - de most meg elzárni nem lehet! Dől az ezer liternyi víz, ki a hegyoldalba. Csurom vízes vagyok, mire végül egy ronggyal, fadarabbal úgy-ahogy, de sikerül eltömíteni - most szép csendesen csordogál.
Nincs mit tenni, meg kell várni a reggelt...

Alig világosodik, már ébredek. 

Mennyi vizünk folyt el?..
Az eredmény kicsit megnyugtat - talán csak 2-300 liter ment veszendőbe.

Nekivágok a környező kis üzleteknek - végül Nagymarosról sikerül hozni rávaló kerti csapot. A méret (ezuttal szerencsém volt) stimmel, a tömítés sikerült: Új csapja van a tartályunknak, amire immár kerti locsolócsővet is csatlakoztathatunk!

Március közepére aztán beköszöntött az igazi tavasz.
Igaz, nagy meleg nincs (hűvös böjti szelek kószálnak az erdei utakon) de a nap langyos fénye átsüt már a lombtalan ágak között, s az öreg, mohos fák alatt korai vadvirágok haragoszöld szőnyeget borítanak a tavalyi avarra.

Teli van virággal a kert is. Az ágyásokban nárcisz sárgállik, a száraz levelek között egyetlen árva tő primula túlélte a telet, és most vidáman fürdeti mélykék virágait a napsütésben. A lépcsők mellett, a rézsűkben itt is, ott is bársonyos tüdőfű, és odvas keltike nyílik az avarban.

Másképp halad a munka is! 

Egyetlen délután kész vagyok a faház lekenésével, (ide ugyan ne jöjjön lódarázs!) a kerti lépcsőből már csak az utolsó fok hiányzik, ami a következő héten már igazán nem lesz kihívás. 

De akkorra már leendő korlátunk oszlopai is készen várják, hogy befúrjuk őket a helyükre.

Kihordtuk a tavalyi avart, rendbeszedtük az ágyásokat, megmetszettük, amit meg kellett. s a kert - mint az ünneplőbe öltöztetett gyerek - szépen megfésülködve várja az élet husvéti újjászületését.