Mégis, akitől a legtöbbet, a jó zene igazi mibenlétét megtanulhattam, nem volt zenész.
De még csak kottaolvasó ember sem.
Apu.
A boltok polcain a szocialista tervgazdaság remekbeszabott termékei lézengtek, és nem volt lehetőség a kompromisszumok nélküli igazi minőséghez ragaszkodni - különösen, ha nem is nagyon volt mit áldozni rá.
Azért aki nagyon akarta, megtalálta a maga útjait - a véletlenül jól sikerült darabokat, a nyugatról becsempészett Minőséget. Néhány év alatt apu lemezjátszója - mi legalábbis úgy éreztük - maga volt a tökéletesség.
Ünnep volt, szertartásos ünnep, ha előkerült egy-egy igazán jó lemez.
Ilyenkor előre kényelembe fészkeltük magunkat, és néztük, ahogy apu óvatosan kiveszi a lemezt a borítóból, percekig tisztítja, a szoba levegőjét átjárja a lemeztisztító jellegzetes alkoholos illata.. aztán lassan ereszkedik a legszebb hangú kis ékszer, a V15-ös hangszedő.
És megszólalt a Csoda.
Elbűvölő hangú régi hangszerek, kristálytiszta énekhangok, gazdagon színes, testes vonós hangok, markáns rezesek, mellbevágó ütősök...
És az ünnepi kórus, mely betöltötte a szobát - Bach muzsikája, mely egyszerre fennséges, lírai és megrázóan drámai. Tökéletesen harmonikus arányait mintha a természet csiszolta volna évmilliók alatt, bonyolult architektúrája pedig az emberi szellem egyik csúcsteljesítménye.
Az idő aztán lassan eltemetett mindent. Először a lemezeket, berendezéselet... később az élet egyéb kellékeit is, sorra mind... végül magát a családot is....
Ketten maradtunk Debrecenben - s ő már tudta: így van jól. Mert mindez időleges, nem fontos, előbb-utóbb el kell engednünk mindent, ami tárgyi, anyagi, ami kézzel fogható. Ami igazán fontos, az valami más... Keleti gondolkodók, Márai, Maugham, Hamvas Béla, Popper Péter gondolatai között talán megtalálni...
Nem volt ebben semmi lemondás, vagy szomorúság - csak egyszerű, hétköznapi, magától értetődő igazság.
"A test olyan, mint egy kabát - ha elöregszik, eldobod, és ebben nincs semmi szomorú. Senki sem sirat el egy elrongyolódott kabátot, s főleg senki sem gondolja, hogy ő maga a kabát"
Amikor Pestre kellett költöznie, már ezek a bölcsességek is távoliak, földhözragadtak lettek - már ezek sem voltak fontosak.
"Amit a nap mutat, pontosan ismered: a tavaszt vagy a telet, az élet díszleteit, az időjárást, az élet napirendjét. Nem történhet többé semmi meglepő: még a váratlan, a szokatlan, a borzalmas sem lep meg, mert minden esélyt ismersz, mindenre számítottál, semmit nem vársz többé, sem rosszat, sem jót... s ez az öregség. ...
Igen, egy napon eljön az igazság megismerése: s ez annyi, mint az öregség és a halál.... de akkor ez sem fáj már."
Menni készült - és én tudtam, hogy menni készül.
A tetőteraszon melegen süt nap, és lábam előtt az egész világ..
Az erdő önfeledt csendben ünnepli a tavaszt. A kapu mellett egy eltévedt tulipán virágzik (minden évben kibújik az avarból), a hintaágy tetején kék fadongó napkúrázik, a virágágyásokban pedig most a legszebb az írisz. A kőház falalit melegen simogatja a nap, ablakaiban kéken nevet az ég
"Amit a nap mutat, pontosan ismered: a tavaszt vagy a telet, az élet díszleteit, az időjárást, az élet napirendjét"
Apura gondolok. Mikor is járt itt?
Családi találkozók jutnak eszembe, Verőce 50. éves évfordulója, ahol együtt volt a hat testvér, Peti íjja, amit ki kellett próbálni az erdőn, a kőház új ablakai, amit fel kellett cipelni az autóból... (azt hiszem, akkor szembesült vele, hogy már nem bír el akármit)
És három éve, Dani fájának ültetésekor - Talán akkor utoljára.
Másnap délután meghalt.
Születésnapom előestéje volt éppen. Néhány óra híján 59 évíg kísérte az életem..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése